-->

Arrabona EGTC

2019. 07. 19.

Élménybeszámoló részletei

4 napos vízitúrán vettünk részt egy összeszokott baráti társasággal, gyerekként mindannyian túráztunk már a Mosoni-Dunán, itt volt az ideje, hogy a saját gyerekeink is megtapasztalhassák ezt az élményt. Móvártól Győrig tartó túrát választottunk sátorozással.  

Mosonmagyaróváron az átemelő után tettük vízre a túrakenukat, összesen 24-en voltunk, 5 család 12 gyerekkel. A legnagyobb 14 éves volt, a legkisebb 5. Minket is és a hajókat is Győrből hoztak fel a barátaink, így a kocsikat a győri egyetem parkolójában hagytuk. A bepakolás és rövid bemelegítés után kényelmes tempóban kezdünk haladni az első célunk, Novákpuszta irányába. Az első két óra után a gyerekek kezdtek elfáradni, úgyhogy gyors szünetet rendeltünk el, majd egy fél óra elteltével folytattuk utunkat. 3 óra körül értünk Novákpusztára, kipakolás és sátorállítás után úgy tűnt a gyerekek elemet cseréltek, mert őrült szaladgálásba kezdtek a kemping területén. A fiúk nekiálltak tüzet rakni a vacsorához, ami a melegben bátor teljesítmény volt tőlük. 9 órakor még a tűz mellett beszélgettünk és úgy tűnt a gyerekek jobban bírják az estét, mint mi szülők.  

Másnap reggel kényelmesen megreggeliztünk, délelőtt rövid sétára indultunk a környéken, meg akartuk nézni a kastélyt, de sajnos be volt zárva, az állapotából ítélve ez így is marad még egy ideig. Ebéd után a gyerekek még kicsit fociztak, csak 2 óra után indultunk, hiszen aznapra rövid szakaszt terveztünk be. Nagyon kényelmes tempóban, gyakran csak csordogálva 5 óra körül értünk Mecsérre. A tábor felállítása után itt is a főzésé lett a főszerep. A gyerekeken látszott, hogy azért kezdtek fáradni, fél 9 körül már mindenki a sátrában pihent.  

Harmadik nap 10 óra körül indultunk el a kenukkal, úgy terveztük, hogy egy megállással 2 körül érünk le Dunaszegre de nagyon meleg volt, így Dunaszentpálon hosszabb pihenőt iktatunk be. A gyerekek fürödtek, amig mi a büfében pihentünk és csak fél 3 körül folytattuk utunkat. Dunaszegen már a gyerekek is nagy rutinnal álltak neki a sátrak felállításának, gyakorlottan szedték ki a felszereléseinket a hordókból. Mi csajok úgy döntöttünk, ha ma a fiúk főznek vacsorát, aminek az lett a vége, hogy a töltés túl oldalán található étteremben vacsoráztunk.  

Vasárnap reggel gyors reggelit és pakolást követően fél 10kor már sikerült is elindulnunk Győr irányába, itt a Mosoni-Duna már nem olyan kanyargós, kényelmesen haladunk lefelé, Győrzámolynál beiktattunk egy fél órás szünetet, végül fél 2 körül már a győri aranyparton voltunk, ahol már várt minket a kis busz ami visszavitte a hajókat a kölcsönzőbe.  

Összességében kellemesen fárasztó, élményekkel teli 4 napot töltöttünk együtt, a gyerekek is remekül érezték magukat, így biztos, hogy jövőre is újra jövünk.   

További élménybeszámolók