Szlovákia, 93101 Somorja, Veterná 497/19,
48.02636700, 17.31109900

Arrabona EGTC

Csallóköz egyik legrégibb és egyben legszebb gótikus temploma. A templom közelében 12-13. századi karner (csontház) alapjait sikerült feltárni.

Látogathatóság: Kívülről megtekinthető

További információk: http://srek.sk/a-templom/ http://samorin.sk/hu/helytorteneti-muemlekek/

Kapcsolódó túrák

Közeli látnivalók

Szent István szobor

A somorjai kultúrház előtt található. Az Immortal polgári társulás emelte 2000-ben.

Zsinagóga

1912-ben épült a somorjai zsinagóga. Az új imaház építése során a zsidó hitközség nem csupán a romantikus építészet jegyeit és formáit használta fel, hanem a Közel-Kelet motívumait is. A zsinagóga ablakait színes üveggel díszítették. Belső terét az akkori korra jellemző, többféle stílusjegyet felhasználva tervezték meg. A karzattal, ahol a nők foglaltak helyet, a belső teret két szintre osztották. Az At Home Gallery-nak köszönhetően belső tere ma képzőművészeti alkotások bemutatására, valamint koncertteremként is szolgál.

Mátyás király mellszobra

A szobrot, mely az uralkodót fiatal korában ábrázolja, Somorja város önkormányzata állíttatta és finanszírozta. Mátyás király 550 évvel ezelőtt, 1466. november 9-én és 10-én a somorjai erdőkben vadászott és ezekben a napokban a városháza melletti épületben szállt meg. Ennek emlékére készítette a szobrot Lebó Ferenc, győri szobrászművész.

Közelben lévő rendezvények

FIÓK Ki-Mit-Tud

Az egyéni indulók és csapatok 5 különböző kategóriában (ének, tánc, zenekar, rap és egyéb) indulhatnak a vetélkedőn, a kategóriák első három helyezettjei pedig értékes jutalmat kapnak. Nevezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet január 21-ig. A rendezvényen való részvétel ingyenes!

Vuk

Nagyszínpadi előadás Fekete István népszerű regénye alapján a Vaskakas Bábszínházban. Jegyek: 1.700 Ft/fő

Újévi Operett Gála 2022

Az ország leglátványosabb kiállítású operett show-ja, amely az év végén érkezik vissza külföldi turnéjáról, és vadonatúj műsorának premierjével. A vidámság, felhőtlen hangulat és kikapcsolódás mindenkinek jár. Jegyárak: 4.200.-Ft, 5.000.-Ft, 5.700.-Ft, VIP 10 000.- Ft –  mely tartalmaz 18.30-tól egy pezsgős koccintást a művészekkel és egy ajándék CD-t.