Arrabona EGTC

2019. augusztus 29.

Dobd fel a légyottot, s hívd el párodat egy “bringa-randira”! Változatos és gyönyörű táj, látnivalók sokasága s mozgás. Igazi kikapcsolódás. Kettesben. Kell ennél több?


Túra tervezés

Az alábbi megállókat ajánjuk nektek:

Az EuroVelo6 győri szakasza a történelmi belvároson át halad. Találkozzatok a Dunakapu téren, s onnan tekerve vagy gyalog ne csak az útra (és egymásra), hanem a látnivalókra is koncentráljatok! Elhaladtok például a Jedlik-csobogó és a Frigyláda szobor mellett, láthatjátok az Aranyhajó cégért, s időzhettek kicsit a Széchenyi téren. A sok nevezetesség biztos jó beszédtémát szolgáltat Nektek. 

Forrás és további információ: 

http://turizmus.gyor.hu/cikk/eurovelo6_gyori_szakasza.html 

Nyúlon található Európa egyik legnagyobb meredek falú mély omladékvölgye, a Szurdik. A 8–10 méter széles völgyben, amit 15–20 méter magas függőleges falak határolnak, keskeny út vezet. Az  amelletti löszfalból, különösen a Vaskapu úton, egymást érik a jellegzetes, bevájt borospincék, melyek közül nem ritka a 6-10 méter hosszú, mintegy 2 méter széles és száz-kétszáz éves építmény. Igazán hangulatosak ezek a kövezett, kitéglázott pincebejáratok! Az út végén a Szél Fiai Fogadó & Celláriumban finom bort is kóstolhattok (persze csak mértékkel, kerékpárral vagytok!). 

Forrás és további információ: 

http://www.winecellarinn.hu/elhelyezkedes.php 

2018-ban adták át a Győrújbarát és Nyúl község közigazgatási határán magasodó kilátót, melynek alapját az 1977-ben készült geodéziai mérőtorony szolgáltatja. Az építmény a Sokorói-halomvidék 3. legmagasabb kiemelkedésén található 312,9 méter tengerszint feletti magasságban.  

60 lépcsőfokon lehet feljutni a 11,7 méter magas torony tetejében kialakított,  fent  kiszélesített teraszra, ahonnan pazar látvány tárul elétek. Tiszta romantika! 

Forrás és további információ: 

http://www.kaeg.hu/media/hirek/197/elkeszult-az-uj-kilato-a-lila-hegyen 

A Pausa Apátsági Kávéház gyönyörű környezetben, a Pannonhalmi Apátsági Múzeum épületében vár Titeket. Kóstoljátok meg a különleges desszerteket és fagylaltokat, melyekhez az apátsági gyógy- és fűszernövénykert terményei társulnak ízesítésként, elsősorban a levendula, a citromfű és a zsálya! Hmmm, édes pillanatok! 

Forrás és további információ: 

https://bences.hu/cikk/pausa_apatsagi_kavehaz.html 

A régi korok szerzetesei nagy gonddal termesztették és gyűjtötték a gyógyításhoz szükséges növényeket. 1830-ban már mintegy 80 fa- és cserjefaj található az apátság arborétumában, amelynek angolkert jellegét Szeder Fábián alakította ki az 1840-es években. 

Az arborétum területén ma több száz fa- és cserjefaj található, s ezek egy része különleges, az országban csak kevés helyen előforduló faj és fajta. Védett botanikai értékei mellett igen gazdag a terület énekesmadár állománya is. 

Az arborétum a felüdülés, a kikapcsolódás színtere, igazi hangulatos helyszín egy érzelmes randihoz! 

Forrás és további információ: 

https://bences.hu/cikk/arboretum_es_gyogynovenykert.html 

A javasolt megközelítés nem feltétlenül veszi figyelembe az aktuális forgalmirend változásokat.

Áttekintés

Nehézség: Közepes
Értékelés:
Távolság: 28 km
Időtartam: 02:45:06
Szint emelkedés: 452 m
Szint csökkenés: 198 m
Frissítőpont: Nincs
Szintkülönbség: 198m
Létrehozva: 2019.10.04
Megjelenések száma: 4352
Megtekintések száma: 1282
Győr Időjárás

Hasonló túrák

Népi emlékek nyomában II. (Csallóköz)

Szeretnél időutazó lenni? Kíváncsi vagy, hogyan éltek, mivel foglalkoztak 100 évvel ezelőtt a falusi emberek? Ha belegondolsz, nem is volt olyan régen, lehet, hogy a dédszüleid is gyerekeskedtek már akkor. Mégis oly sokat változott a világ, ma már nem is tudjuk elképzelni a létünket villany, fürdőszoba vagy számítógép nélkül. Pedig a 100 évvel ezelőtt itt élt embereknek egyikben sem volt részük. Túránkon képzeletben visszarepülhetsz a régmúltba, és a kiállítások, tájházak, foglalkozások segítségével bepillantást nyerhetsz a korabeli vidéki életbe.

Várak, kastélyok II.

Ki ne álmodott volna arról kiskorában, hogy egy hatalmas vár ura vagy egy előkelő kastély hercegkisasszonya? Ha az álmokat nem is váltja valóra, de a történelmi hangulatot megidézi ez a túra, melyen különböző korokban épült várakat, kastélyokat kereshetsz fel, s kis képzelőerővel a lovagok és úrihölgyek között érezheted magad.

Várak, kastélyok I.

Ki ne álmodott volna arról kiskorában, hogy egy hatalmas vár ura vagy egy előkelő kastély hercegkisasszonya? Ha az álmokat nem is váltja valóra, de a történelmi hangulatot megidézi ez a túra, melyen különböző korokban épült várakat, kastélyokat kereshetsz fel, s kis képzelőerővel a lovagok és úrihölgyek között érezheted magad.

Közelben lévő események

Nemzetközi Bográcsfeszt XVI.Pozsonyeperjes

Kevés, közkedveltebb programot rejteget a nyár a kikapcsolódni vágyóknak, mint egy szabadtéri főzőversennyel és programokkal teletűzdelt napot. A fellépők mellett focitorna, gyermekprogramok és kirakodóvásár várja a mozgalmas rendezvények szerelmeseit. A belépés díjtalan.

Nemeshodosi Nagy Lakoma

2021-ben már szerencsére semmi sem állhat a rendezők útjába, hogy a Nemsehodosi Nagy Lakomát újra megszervezzék. A rendezvény nagy közismertségnek örvend Csallóközben, a régió minden szegletéből érkeznek látogatók. Programok: focikupa, piac, futóverseny, chilievő verseny és hajnalig nyúló vigadalom.

Ladikos fesztivál 2021

A Ladikos fesztivált az ország egyik legjelentősebb kulturális rendezvényeként tartják számon. A megfelelő hangulatot a komédiások, képzőművészek, zene, tánc, illetve bor- és pálinkakóstolók teremtik meg. A belépés ingyenes.

Magna Cum Laude koncert

Az említett zenés rendezvény Somorja város vezetőségének köszönhetően jön létre. Ez az esemény, ami színesíti a város nyári programlistáját, ingyenesen megtekinthető.

ART PIKNIK 2021 GYŐR

Kevés olyan fesztivált ismerünk, ahol az ember egyszerre hódolhat a kulináris élvezeteknek, és a mesteri, vizuális élményeknek. Az Art Piknik viszont gyógyhír a problémára, ugyanis az ország elismert séfjeinek ételei mellett, gyönyörködhetünk a kora őszi környezetben is.

ARRABONA FUTÓFESZTIVÁL 2021 GYŐR

Idén sem maradhat el az Arrabona Futófesztivál, ami az Őszi Családi Sport- és Egészségnap részeként valósul meg. Akik kedvelik az aktív időtöltést, és szeretnének kellemes társaságban tenni az egészségükért, azok számára ez egy kedvező alternatíva lehet. A nevezést a program előtt, a helyszínen lehet megtenni.