Arrabona EGTC
2022. augusztus 01.
Jelentős csallóközi attrakciókat ismerhetsz meg, ha ezen túra bejárására adod a fejed. Minden adott, hogy kocsikázással egybekötve, alaposan feltérképezd Csallóköz sajátosságait, csupán az indulás mellett szóló végleges döntés hiányzik, amit a feltörő lelkesedésedre bízunk. A Slovakia Ring-től indulunk, majd megcélozzuk Somorját, ahol két megálló is vár ránk, majd a Duna másik oldalán megismerjük a meseszép ágrendszert. A Bősi vízerőművet elhagyva pedig tovább kocsikázunk Dunaszerdahelyre, ahol ünnepélyesen is lezártnak tekinthetjük a túránkat. Egy napnyi mosolygás, amit még sokáig emlegetni fog a család összes tagja!
A SLOVAKIA RING egy profi motorsport-központ, amely a versenyzésen kívül a sofőrök oktatására is hangsúlyt fektet. A központ legújabb attrakciója a gokart-pálya, amelyen az áprilistól októberig tartó szezonban gokart bérlésre is van lehetőség 7 éves kortól. A központ további részei a vezetéstechnikai pálya és a RING hotel képezik. A versenypálya már több mint egy évtizede otthona különböző európai és világszintű versenysorozatoknak. Ezek közé tartozik a FIA ETRC, WTCR vagy az EWC. A SLOVAKIA RING egyedi helyszíne lehet az ön céges rendezvényének és egyéb ünnepségeknek. Személyre szabott szolgáltatásokat nyújtunk az ön elképzelései alapján.
Ha dióhéjban kellene bemutatnunk az x-bionic® sphere központot, akkor egyértelműen nincs könnyű dolgunk. Egy olyan multifunkcionális komplexumról beszélünk, ahol minden feltétel adott a minőségi kikapcsolódásra és sportolásra. Amatőr és professzionális sportolók is rendszeresen igénybe veszik a központ szolgáltatásait, a világszínvonalat képviselő kiépítettség és felszereltség pedig minden feltételt biztosít a fejlődésre. A passzív sportkedvelőknek sem kell szomorkodniuk, a központban ugyanis rendszeresen rendeznek különböző sporteseményeket, megmérettetéseket. Akik a látogatás idejére szeretnék félretenni a sportolást, kipróbálhatják a medencék valamelyikét, illetve a vízivilág impozáns elemeit. Ha szeretnél többet megtudni a központ által kínált lehetőségekről, szolgáltatásokról, ne hezitálj, kattints a mellékelt linkre. (https://www.x-bionicsphere.com/)
Általános megközelítésben kisváros, Csallóköz életének viszont egyik megkerülhetetlen szereplőjeként tekinthetünk Somorjára. Régen fontos kereskedelmi központként tartották számon, mára inkább turisztikai kincsesládaként tekinthetünk e Duna menti városra. Egy roppant sokszínű kulturális múlttal és jelennel megáldott városkáról beszélünk, ami egyszerre bővelkedik szakrális műemlékekben, klasszikus épített örökségekben és természeti kincsekben. Felsorolunk neked pár alternatívát, ami semmiképp sem maradhat le a sétára tervezett listádról: Könnyűzenei Szoborpark, Városi Honismereti Ház, Római katolikus templom és kolostor, Főtér, Pomlé parkerdő... Amennyiben szeretnél részletesebb tájékoztatást kapni az itt felsorolt látnivalókról, nincs más dolgod, mint a mellékelt linkre kattintani. (https://www.cultractive.eu/tura/73/adatlap)
A kompnak köszönhetően sikeresen átkeltünk a Dunán, így legalább már volt lehetőségünk egy kicsit közelebbi kapcsolatot kialakítani a vízzel. A soron következő megálló segít megismerni a páratlan természeti szépségekkel felfegyverzett csallóközi ágrendszert. Csónakba pattanva elénk tárul a csallóközi természet igazi arca, maradandó élményt okozva ezzel minden erre kalandozó személynek. A https://www.vodnetury.sk/hu/ weboldalon többféle túra közül válogathatsz, annyi közös van bennük, hogy csalódni az egyikben sem fogsz. A honlapon található “Elérhetőség” menüpontra kattintva megejtheted a foglalásodat, így mire odaérsz, már csak te hiányzol majd az összképből. Az egyedülálló növény- és állatvilág csak arra vár, hogy te felfedezd őket!
Az erőmű 1977-1992 közt épül azzal a fő céllal, hogy megóvja a térséget a Duna rendszeres árvizeitől, javítsa a hajózási feltételeket, biztosítsa a minőségi ivóvizet, illetve elektromos áramot termeljen. A 8 hidroaggregátor annyi elektromos áramot termel, hogy Szlovákia éves áram fogyasztásának 8- 10%-át biztosítja. A folyómeder stabilizálása javított a környezetvédelmi helyzeten is, javult az ivóvíz minősége, viszont az új mederbe való elterelés jelentős károkat okozott néhány helyen (erdőirtás). Az ország legnagyobb vízerőműve. A gazdasági jellentősége mellett elengedhetetlen megemlíteni a vizuális élményt is, ami az erőmű egyik tornyáról nyílik a folyóra, és az azt körülvevő környezetre.
A dunaszerdahelyi Thermalpark Dél-Szlovákia egyik legkedveltebb és leglátogatottabb üdülőhelye. A komplexum több mint 18 hektárnyi területen várja a kikapcsolódni vágyókat 10 kül- illetve beltéri medencével. Fontos megemlíteni, hogy a 39°C hőfokú termálvíz a mozgásszervi panaszokkal küszködők számára is pozitív hatású. A csúszdatorony és a gyerekcsúszdák mellett különböző szárazföldi sportok között válogathatnak a látogatók, mint pl. asztalitenisz, sakk, minigolf, strandröplabda. Azok számára, akik a maximális kényeztetést preferálják, minden lehetőséget biztosít a szaunavilág, illetve a masszázsközpont. (https://thermalpark.sk/hu/home-magyar/)
A javasolt megközelítés nem feltétlenül veszi figyelembe az aktuális forgalmirend változásokat.
Nehézség: | Közepes |
Értékelés: |
|
Távolság: | 76 km |
Időtartam: | 01:10:47 |
Szint emelkedés: | 0 m |
Szint csökkenés: | 0 m |
Frissítőpont: | Van |
Szintkülönbség: | |
Létrehozva: | 2022.08.01 |
Megjelenések száma: | 956 |
Megtekintések száma: | 4719 |
Gyerekszemmel Győrben
Amikor tervezzük a családi kirándulást vagy nyaralást, gyakorta problémát okoz az, hogy olyan turisztikai attrakciókat találjunk, ahol mindenki, de legfőképp a gyerekek jól érezzék magukat. Győrben ezen többé nem kell aggódnod. Összeszedtük a legtutibb helyszíneket, ahol garantált az önfeledt időtöltés, az élményekkel teli kaland és az őszinte gyermekmosoly. Kell ennél több?
Randiguru I. - Randi-séta Győrben
Nem tudod hova szervezd a randit a kiszemelteddel? Tegyetek egy romantikus sétát Győrben! Ime 5 tökéletes randi helyszín, amellyel akár több órát is együtt tölthettek felhőtlenül és felszabadultan. Legyen szó első találkozásról vagy a sokadik randitokról, tartalmas együttlétet kínál a túra.
Cégér-túra
Ha felnézel rájuk, megelevenedik a múlt. Őrzik a történelem egy szeletét, elmúlt korokról mesélnek Neked. Akad köztük régi, akad új, legendás, antik, modern, fából, fémből készült, színes és komor is. Közös jellemzőjük, hogy egytől egyig hozzáadnak valamit a belváros utánozhatatlan hangulatához. A nap 24 órájában gyönyörködtetnek, találkozóhelyet jelölnek, érdekességként szolgálnak. Ezek a győri cégérek. Csokorba szedtünk néhányat közülük, keresd fel őket, s bővítsd a listát a Te kedvenceiddel!