Ajánló

Hajóskiállítás

Gazdasági és kultúrális örökség

Magyarország, 9071 Gönyű Kossuth L. u. 97.

A kiállítás a helyi hajós dinasztiák kincseit és a halászattal kapcsolatos tárgyi emlékeit mutatja be. A hajózási felszerelések, kitüntetések, egyenruhák és makettek mellett egy interaktív hajóorr is megtalálható a kiállítótérben, amin megszólaltatható a harang és elkészülhetnek benne a vagány szelfik is. A fotókon a munkájukkal országos hírnevet kivívott hajósok mosolyognak a kamerába. A beszámolók szerint, ha egy újonc hajósnak jelentkezett, és elmondta, hogy gönyűi, azonnal felvették, mert tudták, hogy olyan hajóst alkalmaznak, akinek a vérében van a víz szeretete. A kiállításban szerepelnek talányos tárgyak is, amik az önellátás módozatairól árulkodnak. Ilyen például a mészkőből készült vízszűrő, ami a Duna vizét ivóvízzé tisztította, vagy a petróleummal működő, különös főzőalkalmatosság. A hajósok mellett a gönyűi halászoknak is emléket állít a kiállítás. Bárka, tükörháló, varsa, tápli és szapulyok is láthatóak a kisebbik teremben. Hogy két utóbbi vajon mi lehet, azt nem árulhatjuk el, azért el kell jönni a kiállításig. A mottó a rómaiak óta mit sem változott: „Navigare necesse est!”, azaz: Hajózni kell! „Pompeius Magnus”. A kiállítás bármikor megtekinthető, csak fel kell hívni valamelyik telefonszámot ezek közül: 06 30 695 4043, 06 20 481 1694, 06 30 676 8651.

Horgásztanya Látogatóközpont

Épített örökség

Magyarország, 9071 Gönyű Kossuth L. utca 38.

A Látogatóközpont változatos szolgáltatásokkal várja a Gönyűre látogató családokat, a kerékpáros és vízi turistákat, valamint az iskolai vagy nyugdíjas csoportokat egyaránt. Az utazók turisztikai információkat találhatnak a helyi és környékbeli látnivalókról, az ínyencek pedig prémium sörökből, válogatott borokból, helyben készült limonádékból és koktélokból válogathatnak közvetlenül a Duna partján.

Szent Péter és Pál Római Katolikus Templom

Épített örökség

Magyarország, 9071 Gönyű Kossuth L. u. 87.

Az országos műemléki védettséget élvező katolikus templom a gróf Eszterházy család megbízásából épült. 1795-ben szentelték fel Szent Péter és Pál tiszteletére. Az épület a copf vagy más néven klasszicizáló késő barokk stílus jegyeit viseli. A főbejárat fölé a család faragott címere került a kardot emelő griffel, és ide helyezték a felújításáról megemlékező, latin nyelvű táblát is. A templom csak a misék ideje alatt látogatható. A miserend a templom előtti hirdetőtáblán olvasható.

Református - Evangélikus templom

Épített örökség

Magyarország, 9071 Gönyű Kossuth L. u. 147.

A Győri Evangélikus Egyházközség és a Bőnyi Református Egyházközség a gönyűi evangélikus szórvány és református leány gyülekezetek kívánságára építette fel Gönyűn Isten Házát. A templomot 2005 pünkösdjén szentelték fel. Az épület magán viseli a protestáns templomépítészet évszázados hagyományait és a modern építészeti elvárásokat, stílusa megjeleníti az erdélyi falvak kis templomainak meghitt hangulatát. A templom nyitva tartása a templom előtti hirdetőtáblán olvasható.

Macskaköves út

Épített örökség

Magyarország, 9071 Gönyű Kossuth L. utca

A gönyűi Kossuth Lajos utca Magyarország leghosszabb falubeli macskaköves útja, csaknem 3 kilométer hosszú. A Római Birodalom idején a község területén vezetett át a Győrt, az akkori Arrabonát Brigetio-val, a mai Ószőnnyel összekötő országút. Ez az út képezi az alapját az immár műemlék értékű macskaköves útnak. Ez volt a régi főút Budapest és Győr között. A kockakövek vulkáni eredetű kőzetből készültek, leginkább bazaltból. A lerakási mód többféle lehetett. Itt Gönyűn hullámvonalban helyzeték el a köveket, ami a kis kockakő szabálytalan mérete és alakja miatt észszerű kőfektetési mód volt. Ezzel a módszerrel ugyanis a különböző méretű kövek csaknem maradéktalanul felhasználhatóak voltak. A macskaköves útburkolat a II. világháborúig volt elterjedt szabadtéri burkolási módszer, az 1960-as évektől kiszorította az aszfalt. A macskakő előnye, hogy nagy szilárdságú, és a köveket többször is le lehet rakni, mivel nincsenek egymáshoz rögzítve, hátránya, hogy esőben a felülete csúszós.

Sólya és úszómű

Magyarország, 9071 Gönyű Kossuth L. u. 38.

Szívesen szállnak vízre Gönyűn a csónaktulajdonosok, hogy élvezzék a napsütést és a hullámokat. Persze a horgászokat is vonzza a nagy fogás lehetősége, velük is gyakran lehet itt találkozni. A sólya a Látogatóközpont mellett található. Ugyanide került az új úszómű is, ami 2020 júliusától várja a kikötő csónakokat.

TÉNYŐI TÁJHÁZ

Épített örökség

Magyarország, 9111 Tényő Kétsor u. 18

A több mint kétszáz évvel ezelőtti építésű tényői tájház a kisalföldi népi építészet jellegzetes alkotása, műemléki védettséggel rendelkezik. Ugyan az épület az eredeti megfontolás alapján csak ismeretterjesztő céllal nyilváníttatott tájházzá 40 évvel ezelőtt, de szerencsére az utóbbi években egy-egy rendezvény keretében újra visszaköltözik az élet az udvarba.

Erdei lovaskocsitúrák

Természeti örökség

Magyarország, 9071 Gönyű

A gönyűi postakocsi fogadó kihagyhatatlan pihenőállomás volt a fogattal utazók számára Budapest és Bécs között. Itt megszállhattak, ehettek, ihattak, patkoltathattak vagy fáradt lovaikat cserélhették. A 4 férőhelyes vadászkocsival egykori postakocsik nyomában járhatunk erdei turistautak mentén, ahol megfigyelhetünk és fotózhatunk csöndben becserkészett szarvascsordát, vaddisznókondát, őzeket, rókákat, apróvadakat és madarakat. Az út során homoki fenyvesek, tölgyesek, ligetes rétek bűvöletében gombafajok és gyógynövények változatos világába pillanthatunk, valamint egykor hadicélokat szolgáló beton bunkereket is láthatunk. Az élményt fokozhatja a terepakadályok tempósabban meghajtott leküzdése. A fogattúrák elérhetőek hétköznapokon 16 órától sötétedésig, hétvégén napkeltétől napnyugtáig egész évben, előzetes telefonos egyeztetést követően. Kapcsolat: Nagy Antal, 00 36 30 477 36 61

Sétahajózás

Természeti örökség

Magyarország, 9071 Gönyű Kossuth L. u.

Sétahajózás Motorcsónakos túráinkon gyönyörködhetnek a természeti szépségekben, megnézhetik Gönyűt és környékét a vízről, és élvezhetik a sebességet. Erebe kör: • indulás a Horgásztanya Látogatóközponttól • vízügyi kikötő és ha szerencsénk van, akkor a Széchenyi, Magyarország legnagyobb jégtörő hajójának megtekintése • Gönyű látképe a víz irányából • Erebe sziget menetidő: kb. 30-45 perc; ár: 6000 Ft/ túra (5 főig) Torda kör: • indulás a Horgásztanya Látogatóközponttól • vízügyi kikötő és ha szerencsénk van, akkor a Széchenyi, Magyarország legnagyobb jégtörő hajójának megtekintése • Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő megtekintése • Torda-sziget, épülő Mosoni-Duna torkolati műtárgy megtekintése menetidő: kb. 1 óra-1 óra 15 perc; ár: 8000 Ft/túra (5 főig) Sétahajóink 5 személyesek, de igény esetén nagyobb csoportokat is tudunk vállalni partnereink segítségével. Fenti útvonalakon kívül egyedi program is kérhető (pl. győri városnézés, Komárom, naplemente túrák). Előzetes egyeztetés minden túra előtt szükséges Kapcsolat: Ihász Róbert, 00 36 30 500 7805