Arrabona EGTC

2019. augusztus 29.

Csallóközi templomok. Testi-lelki feltöltődés színterei. Mindegy, hogy zarándoklat vagy túrázás céljából keresed fel őket, biztosan gazdagítani fognak Téged. Ismerd meg őket közelebbről, engedd, hogy a szent helyek megérintsenek!


Túra tervezés

Az alábbi megállókat ajánjuk nektek:

A román kori plébániatemplom valószínűleg a 13. század ‘60-as éveiben épült. A szentélyben és hajó északi falán 1979-81 között feltárt, s később restaurált falképek a 13-14. század fordulóján, illetve a 14. század legvégén s a 15. században készültek. Egyedülálló az északi fal 15. századi Szent László ábrázolása. Ferde, kúp alakú tornyát gótikus fiatornyok díszítik. A torony a Duna áradásai miatt ferdült el. 

 

Forrás és további információ: 

http://muemlekem.hu/hatareset/Romai-katolikus-templom-Gutor-103 

https://obechamuliakovo.sk/ 

Csallóköz egyik legrégibb és egyben legszebb gótikus temploma. A templom eredetileg a 13. század harmadik negyedében épült kései román stílusban. Valószínű, hogy a templom helyi erődként is szolgált, s hogy ennek a célnak is jobban megfeleljen, az idők múlásával hozzáépítették a mellékhajókat és a tornyot, amelyből jobban megfigyelhették az ellenség közeledését, a tűz- és árvízveszélyt. 

Az évszázadok folyamán a templomot több ízben is átépítették. A 15. században gótikus stílusban átalakították, korabeli freskói vannak. A 18. század végén kapták meg a reformátusok, amikor az új templomkomplexum elkészült. A templom közelében 12-13. századi karner (csontház) alapjait sikerült feltárni. 

 

Forrás és további információ: 

http://samorin.sk/hu/helytorteneti-muemlekek/ 

A Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt ferences templom 1677-ben épült. Oltárán állt a vért könnyező Boldogasszony kegyképe, melyet gyógyulásának hálájából festetett egy Liszkay Márton nevű doborgazi ifjú 1705-ben. A kegykép 1715. június 19-e és június 23-a között négy alkalommal könnyezett. Azóta a csallóköziek búcsújáróhelye. Napjainkban a könnyezés évfordulóján és Kisboldogasszony napján zarándokok sokasága keresi fel a kegyhelyet. 

Forrás és további információ: 

http://www.bucsujaras.hu/szentantal/index.html 

https://www.obecbac.sk/szentantal/ 

A római katolikus templom 1778-ban épült barokk-klasszicista stílusban az ősi gót imahely helyén és elemeiből. A templomban található  a szegények orvosaként ismert Boldog Batthyány-Strattmann László ereklyéje (jobbjának egy kis csontszilánkja) is, aki gyermekkorában a községben töltötte a nyári szüneteket, miután 1882-ben a felbári kastély a család birtokába került. A hívek a Szent József-oltáron elhelyezett ereklye előtt kérhetik a boldog herceg közbenjárását. 

 

Forrás és további információ: 

https://www.hornybar.sk/felbar-kozseg/templom/ 

https://hvim-felvidek.hu/2016/03/23/boldog-batthyany-strattmann-laszlo-tisztelete-felvideken/ 

Szűz Mária Mennybevitele tiszteletére szentelt római katolikus templom a korábbi templom egy részének felhasználásával 1778-ban épült klasszicista stílusban. Mai formáját az 1927. évi újjáépítéssel nyerte el. A templom búcsújáróhely. 

 

Forrás és további információ: 

http://bucsujaras.hu/dercsika/index.html 

https://www.jurova.sk/hu/ 

A javasolt megközelítés nem feltétlenül veszi figyelembe az aktuális forgalmirend változásokat.

Áttekintés

Nehézség: Könnyű
Értékelés:
Távolság: 33 km
Időtartam: 02:10:02
Szint emelkedés: 92 m
Szint csökkenés: 15 m
Frissítőpont: Nincs
Szintkülönbség: 15m
Létrehozva: 2019.10.04
Megjelenések száma: 5663
Megtekintések száma: 6754
Győr Időjárás

Hasonló túrák

Győrszemere-Pátkapuszta - Sárga

Győrszemerét és Pátkapusztát összekötő egyenes útat átszelve gyönyörködhetünk a Sokoró-dombság adta szépséges tájban.

Forrás: Eőry által szerkesztett 1984-ben megjelent "Barangolások a Pannonhalmi dombvidék jelzett turistaútjain" c. kiadvány

Nagyjaink nyomában

Orvos, író, költő, orientalista tudós és hegedűművész. Híres emberek, neves szaktekintélyek, és mindegyikük kötődik Csallóközhöz. Hogy hogyan, és miként őrzik emléküket a rájuk büszke települések? Ez a túra megmutatja!

Szigetköz - Csallóköz biciklitúra

Ha egy komolyabb kihívásra vágysz és az aktív kikapcsolódás szerelmese vagy, ezt a túrát a számodra találtuk ki! 3 nap kerékpáron, ami alatt körbe tekered szinte az egész Szigetköz-Csallóköz térséget. Az útvonal változatos, hiszen városokon, falvakon, de az igazi Duna-menti természeten keresztül is vezet az út. Látnivalókban, kulturális és természeti értékekben gazdag kerékpártúra, amelyet főleg tapasztalt kerékpározók számára ajánljuk. A Szigetköz-Csallóköz kincsei várják, hogy felfedezd őket!